Aktuális Akció

Olajcsere akció
CASTROL olajjal
akciós áron !

BKK

Origó közlekedés

Látogatók

mod_vvisit_counterMa24
mod_vvisit_counterTegnap110
mod_vvisit_counterA héten829
mod_vvisit_counterA hónapban2868
mod_vvisit_counterÖsszesen390868
E-útdíj avagy HU-GO
2013 június 24. (hétfő) 07:36

Bizonyára Ön is hallott róla, hogy 2013. július 1-jével Magyarországon is életbe lép a megtett út kilométerszámával arányos útdíj fizetés.

A HU-GO néven ismertté vált rendszer a vonatkozó miniszteri rendeletben kijelölt autópályákat, autóutakat és főutakat érinti.

Az autóbuszok (B2) és a D1 kategóriába tartozó járművek továbbra is az e-matricás rendszerben vásárolhatnak úthasználati jogosultságot.

Emellett figyelembe kell majd venni természetesen olyan tényezőket is, mint hogy milyen típusú úton közlekedünk – gyorsforgalmi úton (azaz autópályán) drágább, főúton olcsóbb lesz fuvarozni –, illetve az olyan esetleges időszakos módosítókat, amelyek a napszak, naptípus, évszak függvényében változtathatnak az összegen.

A fuvarozók számára természetesen fontos, hogy előre pontosan tudják, mennyibe kerül majd a szállítás, hiszen csak így tudják megtervezni költségvetésüket, ehhez igazítják áraikat is. Bár a díj kiszámítására lehetőség lesz a kiépítendő árusítópont-hálózatnál megtalálható terminálokon és miden bizonnyal az Állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapján is, nagy segítséget nyújthatnak a tervezésben az online kalkulátorok.

Már nyilvános az a rendelet, mely a július elsejétől érvényes e-útdíj rendszerhez kapcsolódó tudnivalókat tartalmazza, így például az útdíj kiszámításának módját, illetve hogy mit tehetünk, ha meghibásodik a rendszer. A dokumentum azt is tisztázza, hogy a rendszer legmagasabb szintjén a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) áll, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) pedig ezzel áll szerződésben, mint útdíjszedő és –szolgáltató.

A rendelet értelmében az ÁAK kötelezettsége, hogy minden útdíjfizetésre kötelezett autós számára rendelkezésre bocsátja a fizetős útszakaszokat. Az útdíjszedőnek számlán jeleznie kell, hogy mennyit kell fizetni az adott útszakasz használatáért. Az útdíj két részből áll, az egyik a fejlesztési célokat szolgálja, a másik pedig a környezetszennyezést hivatott ellensúlyozni. A rendelet kimondja azt is, hogy ha valaki azért nem tud a díjfizetési kötelezettségének eleget tenni, mert éppen nem üzemel a rendszer, akkor nem lehet megbüntetni.

A dokumentum azt is meghatározza, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelniük az útdíjszedőknek, illetve szól a viszonteladókról is, akiknél a szükséges fedélzeti eszközt vagy viszonylati jegyet meg lehet vásárolni, valamint fedélzeti eszköz esetén fel lehet tölteni az egyenleget. A rendelet értelmében a jegy vásárlásakor a díjköteles út használója és a szolgáltató szerződést köt egymással, a maga a jegy is ennek minősül. A fedélzeti eszközzel rendelkezők ellenben utólag kapnak számlát. Az útdíjszedőket és –szolgáltatókat felügyeleti szerv figyeli, illetve megalakul a Társadalmi Egyeztető Szervezet, hogy ellenőrizze, megvalósulnak-e a díjpolitikai célok.

Ki fizet útdíjat?

Az elektronikus útdíj azonban nem veszi át az autópályamatrica helyét, hiszen nem is annak helyettesítésére született. Ennek egyik magyarázata, hogy a díjköteles útszakaszok nem pusztán az autópályákat érintik. Másik magyarázat, hogy az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség nem terjed ki minden gépjárműtípusra.

Az elektronikus útdíj ugyanis kizárólag a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikra vonatkozik. Ennek megfelelően a 3,5 tonna össztömeg alatti járművek és autóbuszok továbbra is az e-matricás rendszer szerint közlekedhetnek. A 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek körében kivételt képezhetnek az élőállatot, illetve a mezőgazdasági terményeket szállító járművek, melyeket nem érinti az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség.

A további 3,5 tonnát meghaladó járművek esetében – a kivételektől eltekintve – már csak a díjbesorolás kérdéses. A csoportosítás alapvetően tengelyszám alapján történik, ennek megfelelően három kategória létezik, a kéttengelyes (J2), a háromtengelyes (J3), illetve négy- vagy többtengelyes (J4) járművek csoportja.

A 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti járművek és járműszerelvények kategóriákba sorolása tengelyszám alapján történik: a J2-be a kéttengelyes, a J3-ba a háromtengelyes, míg a J4 kategóriába a négy (vagy több) tengellyel rendelkező járművek tartoznak.

Összességében tehát az útdíjköteles útszakasz használatáért díjfizetési kötelezettség terheli azokat a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikat, melyek nem élőállatot vagy mezőgazdasági terméket szállítanak. Megjegyzendő, hogy nem csupán az autópályák, de az autóutak és főutak bizonyos szakaszai is útdíjkötelesek.

A díj mértéke azonban számos egyéb tényezőtől függ. A díj a törvény értelmében tartalmazza a zaj- és levegőszennyezés nyomán felmerülő költségeket, illetve az utak építésének, fenntartásának, üzemeltetésének és bővítésének a költségét. Ennek megfelelően egy-egy jármű besorolása nagyban függ a napszak, az évszak és az igénybe vett út típusa mellett a jármű motorjának környezetvédelmi besorolásától is.

Az elektronikus útdíjfizetés alól mentesülő gépjárművek:

A rendelet értelmében útdíjfizetési kötelezettség nem terheli:

  • a Magyar Honvédséget, illetve a honvédelemről szóló törvény szerinti rendvédelmi szerveket az általuk üzemben tartott gépjárművek után,
  • a nemzetközi szerződés alapján Magyarország területén szolgálatot teljesítő külföldi fegyveres erőket gépjárműveik után,
  • a díjköteles útszakasz kezelőjét az általa üzemben tartott, a kezelt útszakaszon közútkezelői feladatokat ellátó gépjármű után,
  • a díjszedőt és a díjellenőrzésre feljogosított szervezetet a feladataikat ellátó gépjárműveik után,
  • a megkülönböztető jelzés használatára jogosult, Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárműveket, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést a díjköteles útszakaszon való haladás közben használják-e,
  • a katasztrófavédelemről szóló törvény értelmében meghatározott katasztrófa által okozott károk megelőzésében vagy elhárításban résztvevő, megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjármű által felvezetett, zárt konvojban haladó gépjárműveket,
  • a közlekedési hatóságot az általa üzemben tartott, a díjköteles útszakaszon közlekedési hatósági feladat teljesítése érdekében igénybe vett gépjárművek után,
  • a díjfizetésre egyébként kötelezett járműveket a közút lezárásának vagy forgalma korlátozásának és elterelésének időtartama alatt azon az alapesetben díjköteles útszakaszon, amelyet a közút lezárására, vagy forgalmának korlátozására, illetve elterelésére jogosult szervek terelőútként jelöltek ki.

Imre László

  • * Gépjármű szerviz
  • * Teljes körű Gumi-szerviz
  • * Gépjármű Szakértői Iroda
  • * Igazságügyi Szakértő
  • * Téli-Nyári gumi értékesítés
  • * Leszerelt gumi tárolása

Ezen kívül:
Minden egyéb
gépjárművel kapcsolatos szolgáltatás
( javítás, vizsgáztatás, időszaki átvizsgálás....)
Elérhetőség:
1121 Budapest, Mártonhegyi út. 27/A.
Telefon: +36 1 212 2495
Mobil: +36 30 9212-235

Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek 8-17-ig
Szombat - Vasárnap zárva